Kértétek a receptet hát leírom, de előre mondom csak nagyon kreatívaknak ajánlom, mert borzasztó bonyolult. Nem, ez csak vicc volt, annyira egyszerű, hogy muszáj vagyok egy jó kis körítést adni a dolognak, különben egy mondat lenne az egész poszt.

Szóval úgy kezdődött a dolog, hogy szappant akartam készíteni, ezért elkezdtem alaponyagok után kutatni az interneten, találtam is egy jó kis oldalt, de én már csak ilyen fogyasztói társadalomban szocializálódott kisvárosi háziasszony vagyok, ezért vettem 1 kilót a leértékelt bio kakaóvajból is, mondván jó lesz még valamire. Már két hónapja itt szemeztem vele, és hosszas utánajárás után eldöntöttem,  hogy egy tuti archidratáló krémet készítek belőle. Mivel már évek óta nem használok vízen, alkalmanként szappanon és még ritkábban sminken kívül mást az arcomra legvégső soron átértékeltem a helyzetet. Minek rontsam el a tökéletes egyensúlyban lévő arcbőrömet bármilyen krémmel is. Szóval készítettem egy adag hidratálót, amit most valószínű karácsonyra szétosztok ajándéknak, a saját arcbőrömet pedig belsőleg ápolom, például kakaóvajjal.

Szóval csokigyártásba kezdtem, Charlie után szabadon, megnéztem mi van a bolti csokiban és a kakaóvajon, zsírszegény kakaóporon és a cukron kívül, amit végül mézzel helyettesítettem mindent kihagytam belőle. Mivel sem a szója, sem a napraforgólecitin nem szerepel a konyhatechnikai eszköztáramban gondoltam elsőre megteszi ez a minimál elegy is. Az egészet összeolvasztottam forró vízfürdő fölött, egy szilikon spatulával jól elkevertem és tettem hozzá egy marék mazsolát a végén, és lám csoki lett belőle. Hűtőben jól kihűtöttem és utána szépen lehetett darabolni, sőt ajándékba is adtam belőle .)

Gondoltam akkor ha már ez ilyen jól sikerült felcsapok tejcsokit készíteni. Ez a lecitin dolog azért aggasztott, mert ugye ez azért kell, hogy a zsír és a vízfázis összebarátkozzanak, de többet nem voltam hajlandó invesztálni a dologba, ígyhát a tejből a zsírfrakciót választottam és ugyanezt az elegyet, amit az előbb leírtam, kihígítottam tejszínnel, ugyanúgy vízfürdő felett: kakaóvaj felolvaszt, méz bele, jó sok tejzsín és végül zsírszegény kakaópor, hogy vmitől csokiszerű legyen a cucc. Annyi volt a bibi hogy nem csoki lett belőle, hanem csokiszirup. Nem mintha bárkinek a családunkban gondot okozna bármilyen mennyiségű csokiszirup elfogyasztása, de itt jött be a képbe, hogy a fiúk ovijában az egyik kis csokiimádó eldicsekedett, hogy “csokifondor” készítőjük van otthon. Először próbáltam az értetlent tettetni, mikor mesélték, de végül beadtam a derekam. Elővettem a stockholmi bolhapiacon évekkel ezelőtt vásárolt fondükészítőmet,  felmelegítettük a fentebb leírt csokiszirupot és adtam még hozzá kakaóvajat és kakaót. Összeszedtem a szebb napokat is látott gyümölcsöket a hűtő polcairól és felkockáztuk egy tálba. Természetesen körülbelül háromszor annyi időbe telt így három gyerekkel ez az egész procedúra, mint Angélának a paprika tévén, de megérte!

Sajnos arányokat nem tudok mondani, mert ezt is csak ad has csináltam, de kb. 1 csésze kakaóvaj, 3/4 csésze méz, 1 csésze tejszín és 1,5 csésze kakaó, amit beletettem. Fondünek jó lett, ami megmaradt kiöntöttem muffinformába és most várom, hogy milyen halmazállapotú lesz a végén. Legrosszabb esetben jó lesz arcpakolásnak 🙂

Jó kísérletezést és csak bátran a konyhában!!!