Háromévesen minden valamirevaló fiú kukás vagy traktoros akar lenni, a lányoknál nem tudom mi az etalon. Vannak, akik már nyolcévesen pályát választanak, mások a gimiben magyar fakttal kezdenek aztán geológus lesz belőlük (vagy már nincs is fakt?) megint mások még 35 évesen is tehetséges kezdők. Végül is mindegy is, ha igyekszik az ember azzal foglalkozni, ami kedvére való, és nagy szerencse, ha ezért még valaki fizetni is hajlandó.

Bene például nagyon szereti a távcsöveket, és mivel a kínaiban vásárolt 300 forintos darab igen rövid határidőn belül megadta magát, hosszas kísérletezgetés után elkészítette a saját fejlesztését, ami egy papírtörlő gurigára celluxozott kis befőttesüveg. Bene rájött, hogy ez nem csak távcső, hanem ha közel tartja valamihez, akkor nagyít is. Így merült fel az ötlet, hogy elővegyük az én régi kis mikroszkópomat, amit talán 6-7 évesen kaptam. Emlékszem rá, hogy annak idején minden apró dolgot, hajszálat, kenyérmorzsát, nyálat megnéztem vele, és nagyon vicces volt, hogy most Bene is ilyesmiket akart nézegetni. Bonika a tárgylemezekből épített üvegházikót, és ami nem kellett neki, azokat megnézhettük: vérkenet, szívizom, citrom illóolaj sejtje, csakhogy néhányat említsek. Így néz ki a tudományban elmélyült Benedek:

Aztán máskor meg összehordják a bútorokat és mondjuk azt játsszák, hogy vonatoznak vagy éppen autóznak a fejre állított székekkel. Ez szintén egy sajátos lelki állapotot feltételez és idéz is elő egyben, ilyenkor így néz ki Benedek:

Szóval ötévesen még elég sok potenciál van egy gyerekben 🙂