A héten vagy két napig elég jó idő volt ahhoz, hogy ismét hosszabb időt töltsünk lakáson kívül és nagyokat sétáljunk. Amíg nem voltunk röghöz kötve, addig mindig a házakat nézegettem. Manapság a kedvenc időtöltéseim közé tartozik mások kertjének és a házak utcafrontjának vizsgálata. Ötleteket merítek a saját kertünk fejlesztéséhez és mindig megfigyelem, mik azok a növények, amik szeretik ezt a mi környékünket és mik nem. A fagyal elég silány ezen a vidéken, ahol meg is fakad sehol nem burjánzik úgy, mint anyukámék kertjében, itt látszik rajta, hogy senyved. A vezető faféle a fűz, imádja ezt a miliőt, csavaros, szomorú, fehér… ledugsz egy ágat és 2 év múlva már alkalmas famászásra. A különböző tuja fajták és egyéb nyitvatermők változó kedvvel növekszenek: egyes helyeken, úgy figyeltem meg a magasabban fekvő részeken, jól érzik magukat, ott ahol sokszor megáll a víz, magasan van a talajvíz, hamar kipusztulnak vagy nem nőnek.

Tavasszal és ősszel, ha valahol kertészkedő nénit látok meg szoktam állni beszélgetni, kifaggatom, náluk mi nő és ha valami olyat látok, amiből nagyon sok van pofátlan módon mindig kérek. Nagyon aranyosak szoktak lenni és mindig adnak, én pedig nagyon hálás vagyok. Így jutottam már tűzliliomhoz, különleges fűzfához, lestyánhoz és számos pozsgáshoz a sziklakertbe, pampafűhöz, ezt hihetetlen módon sikerült kipusztítanunk és többféle krizantémot is kaptam már. Mikor rájuk nézek sokszor eszembe jut honnan vannak és ez jó érzés 🙂

Most azonban az utcafrontok árnyoldaláról akartam írni. Gyakran kimegyünk az utcánk végére, és ott játszunk, bújócskázunk a gyerekekkel, de ez lassan lehetetlenné válik. Biztos sokan sejtik mire gondolok, akik nem, azok előtt nem kertelek, egy szó: kutyaszar! Sokszor találkozunk kutyásokkal az úton, és mivel a gyerekek szeretik a kutyákat, velük, mármint a gazdáikkal is el szoktam beszélgetni, addig a fiúk tudnak kutyát simogatni. Szóval tényleg semmi bajunk a kutyákkal, ők nem tehetnek róla.

Van olyan ember, aki zacskót és kis lapátot hord magával és szépen hazaviszi a végterméket, ez a jelenség a fehér holló kategória. Legtöbben elmennek két sarokra a saját otthonuktól, ott megállnak, mintha csak nézelődnének, oda se néznek, miközben a kutya végzi a dolgát, és aztán gyorsan hazaiszkolnak. Ezeket a megfigyeléseket mind séta közben tettem, előfordul, hogy akció közben túl közel érünk a nagydologhoz, akkor gyorsan irányt változtatnak vagy a leghitelesebb pókerarccal, tartva az eredeti irányt, elsétálnak mellettünk. Tudom, sok helyen én sem vagyok népszerű, mikor beállítok a három hangoskodó, szaladgáló gyerekkel, de azért mégsem viszem ki egyiket sem reggelente, és teszem le a szomszéd kapuja elé, hogy ott végezze a dolgát. Szerintem minimum furcsán néznének ránk, de ha még ott is hagynám, akkor szerintem a szemlélődők 99,9 százaléka azért szóvá tenné a dolgot, és akkor még nagyon nagy önuralmat feltételezek a környezetünkben élőkről.

Ezt onnan tudom, mert pont a héten egy anyuka két kisiskolás gyerekkel kutyát sétáltatott és figyelmen kívül hagyva, hogy a gyerek a példából tanul, hagyta, hogy a kutya odaszarjon, valakinek a háza elé, aki történetesen nem volt túl boldog és fék csikorgatva utánuk ment, és nagyon csúnyán lehordta anyukát a gyerekek füle hallatára. Mi egy villanyoszlopnyira voltunk a műsortól, de az biztos, hogy nem kisiskolás fülnek való dolgokról volt szó. Szegény anyuka az eset után sírva vonszolta maga után a kutyát és a két gyereket. Sajnáltam őket, és arra gondoltam, nem kéne ennek így lennie. Azért mikor elmentek mellettünk, bár elviekben egyet értettem a szitkozódóval, de a stílusa tényleg alpári volt, próbáltam pár kedves szóval megnyugtatni őket, kevés sikerrel.

Szerintetek nem lehetne erre valami megoldást találni? Lehetne mondjuk kutyakaka gyűjtő szemeteseket elhelyezni az utcán, amit ürítene a kukás, esetleg még valami módon lehetne zacskókat és kis seprűket is osztani a kutyásoknak és valahogy értésükre adni, hogy a kutyaszarnak nem az utcán, a fűben van a helye. Nem ott, ahol én meg a gyerekeim tavasszal majd szeretnénk pitypangot szedni, nyáron tücsköt fogni és nyugodtan bújócskázni az utca végén anélkül, hogy attól kelljen félnem, hogy majd Danika kutyagumit fog rágcsálni, és ahol télen, mikor elolvad a hó, nem tiszta víz folyik le, hanem kutyaürülék.

Még egy dolog bántja már a jó érzésemet elég rég óta, és most nem a közeli erdőben kidobált kerti szemétről, hörcsögalomról és kanapéról akarok megemlékezni, hanem arról a szemétkupacról, amit valaki, vagy a tudtával vagy tudta nélkül valaki más helyezett el az egyik közeli sarkon. Egy Ikeás bútor teljes csomagolása névvel ellátva. Ha H. úr vagy úrhölgy magára ismer akkor jelzem, hogy még mindig ott a szemétkupac, szabadon elvihető, ha pedig nem ők voltak akkor a szemétmaffiának üzenem, hogy a szelektív kuka 500 méterre volt a kidobás helyétől, oda is kihajíthatták volna…