Én egész nap pakolok. Nem a rend az életcélom, de ha nem tennék helyre egyfolytában valamit, ami mellett éppen elhaladok, akkor a nap végén belefulladnánk a morzsába és a szétdobált cuccokba. Nagy megkönnyebbülés volt számomra mikor kiderült, hogy a mindenbe belekezdek, de semmit nem fejezek be típusú háztartásvezetésnek van hivatalos elnevezése is. Ez valahogy legalizálja a dolgot és rögtön jobban éreztem tőle magam. Ajánlom másoknak is, akiknél a rumli és a takarítás soha nem ér véget!

Time-sharing illetve multitasking angolul, lehet sokaknak erről a számítógép jut eszébe, de végül is anyaként is néha egy gépnek érzi magát az ember, akármit is mondjon, kérjen, tanácsoljon Vekerdy Tamás 🙂

Kívülről talán a szeleburdi családra hasonlítunk, de én hiszek benne, hogy csak viszonyulás kérdése az egész 🙂

A mai napom a következők szerint alakult:

-Anya, pisilni kell! – ezzel keltett a középső fiam. Kimentünk a fürdőszobába, amíg vártam a fiúcskára, elpakoltam a tegnapi törölközőket és letöröltem a mosdókagyló környékét. Már nem adtam rá vissza a pizsamát, hanem rögtön mentünk öltözni. Eddigre a kisebbik is felkelt, sőt mire visszaértünk a szobába apa és a nagyfiú is. Így kezdtünk neki az öltözésnek, mindig azt a gyereket öltöztettem, amelyik éppen kéznél volt.

Amíg terelgettem őket a lépcsőn, összeszedtem az előző este ledobált ruhákat és vittem a lenti fürdőszobába. Itt gyorsan én is felöltöztem és fésülködtem. A konyha felé vezető úton visszapakoltam a földön heverő pár játékot a helyére. Konyhában férjjel közösen összeütöttük a reggelit. Reggeli után apa elment dolgozni, gyerekeknél lecsengett az “elköszönünk apától, emiatt megőrülünk hangulat”, és nekiállhattunk főzni. Nálunk ez mindig elég kaotikus tevékenység, mert egyszerre kell koordinálni a két érzelmi beállítottságú kisfiú önállósági törekvéseit és közben ehető ételnek kell az asztalra kerülnie. Lehetőség szerint elkerülve a baleseteket, a verekedéseket, a konyhapultról és a fellépőről leeséseket. Általában sikerül. Ha nem akkor sem esünk pánikba, mindig van valami maradék még a hűtőben 🙂

A mai nap káposztás tészta készült, minden különösebb gond nélkül, amit 11-kor már meg is ettünk ebéd gyanánt, mert már éhen akartak halni a kiskorúak. Közben Dani a hátamon aludt egy sort, egyébiránt ő is besegített a takarításba, már amennyiben a fenyőtűevés annak számít. Ezt beleszámolom a napi kalóriabevitelébe is:) Nagypapám, aki már nincs köztünk, esküszik rá, hogy az orosz hadifogságot azért élte túl, mert fenyőtűlevélből készített teát ittak. Túlélte és haza is jött, szóval nincs okom kételkedni a szavában.

A korai ebédet követően, miután a játék hevében majdnem levertük a szülinapomra kapott orchideát az asztalról, eldöntöttem, hogy végleges helyére kerül a növény. Egy hónapok óta takarításra váró polcot lepakoltam és az itt talált irattartókba gyűjtöttem össze a szintén régóta szóródó újságokat és azokból kivágott recepteket és a konyhába helyeztem át őket. Közben a két nagyobbik csemetét ráállítottam a kandallótakarításra. Már többször csináltuk együtt, szépen leseprik a hamut és nedves szivaccsal áttörlik az üveget, ha meg nem akkor én befejezem. Ma ez történt. A papírlabda gyűrés pont egy három- és egy ötévesnek való feladat a faberakás szintúgy és már ég is a tűz 🙂

Ma van pont Dani szülinapja, így kötelességemnek éreztem, hogy tortát süssek neki… Nekem ugyan csak fél kezem volt, mert Dani lestoppolta a másikat, de volt 4 segítőkezem: Bene és Boni maximális segítségével elkészült végül egy almás pite.

Most pihenünk egy kicsit, Dani alszik, nagyok mesét néznek, amíg én ezt megírtam. Szóval így telik egy fél napunk.

Amit nem csináltam és soha nem is fogok: nem használok vasalót… kaptam egyet ajándékba anyukámtól vagy anyósoméktól, már nem is emlékszem rá. Mikor rájöttek, hogy már évek óta nem vasalok összefogtak ellenem és bekerült a spájzunkba egy vasaló. Azóta is ott csücsül, csak akkor kerül elő, ha valaki vasalni akar nálunk. Idő és energia pocsékló tevékenység. Jól kell megválogatni a ruhákat és úgy teregetni, hogy minél simábbra száradjanak. Az ingek kicsit macerásak, de vállfán szárítva kirázva hordhatók még így is. A nincs vasaló a háztartásban jelenséggel én először Hollandiában találkoztam, ahol au-pair voltam egy háromgyerekes családnál. Elsőre ledöbbentem, mert az én anyukám még a bugyikat is kivasalta, mikor gyerek voltam, de aztán értelmet nyert a dolog.