doctorhousewife

Lesírt

A tegnapi leveszöldségeket ma fasírttá alakítom át, ebből lesz a lesírt, elég gyenge poén? Lényeg a lényeg 2 merőkanál leveszöldséget krumplinyomóval összetörtem, hozzáadtam 2 tojást és annyi zsemlemorzsát, hogy formázható legyen a massza, ez nálam annyit jelent, hogy evőkanállal adagolható legyen a forró olajba. Ehhez készítek még zöldbabfőzeléket ma, mert még mindig nincs kedvem se két, se három gyerekkel bevásárolni menni.

Hátha végre Pajának is lesz majd egy kis ideje és ő elintézi ezt az egyébként kellemes elfoglaltságot. Sajnos én úgy tapasztaltam, hogy egy csecsemővel a hátamon, egy bölcsődés korúval a kosárban és egy szaladgáló óvodással éppen, hogy nem annyira kellemes, hanem inkább olimpiai számnak is nevezhetnénk. Az nyer, aki a végén mindent és mindenkit maradéktalanul bepakol a kocsiba, nem vert le és nem evett meg semmit már a boltban és a pulzusa sem éri el a 200-at. Hát én edzek. Talán a városi selejtezőn már meglenne a dobogós hely, be tudok pakolni mindenkit és mindent a kocsiba, a többi kompetenciám még finomításra szorul és a már meglévőkön is van mit javítani.

A fagyasztót is átkutattam és egy csomag csirkeszárnyra találtam. A nagymama vette, mikor itt voltak egy hétig nálunk. Mi nem igen szoktunk csirkeszárnyat enni, de úgy látszik ők sem, mert végül nem ezt készítette el. Most viszont jól jön 🙂 Készítek egy kis fűszeres pácot hozzá (olivaolaj, fél grépfrut leve, kávéskanál reszelt gyömbér, 4 gerezd fokhagyma szeletelve, ja és egy kis tárkony – saját szüretelés -, állni hagyom egy fél órát, és aztán kedvenc serpenyőmben fogom megsütni. Megpirítom egy kicsit a szárnyakat a pácban, öntök hozzá utána 1 dl vizet és jól átfőzöm az egészet.

P1290280-001.JPG

Amíg ezt írtam és csináltam Boni ezt készítette, persze a cipelésben én is segítettem 🙂

P1290281-001.JPG

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!