Tegnap délelőtt még nem gondoltam volna, hogy ma délre 6 finom üveg galagonyalekvár boldog tulajdonosa leszek. A nagy eső után elmentünk gombászni kedvenc közeli erdőnkbe és bár eddig is sok-sok gombát szedtünk már idén, de ilyen fajbőséggel és mennyiséggel még nem találkoztunk mióta ideköltöztünk. Fenyőpereszkéből, ami néhány hete még az egyetlen ehető gombafaj volt az erdőben, most csak a legszebbeket szedtük és fenyőtinóruból is csak szemezgettünk. Találtunk lilapereszkét, lomberdei csiperkét, őzlábat és rozsdasárga tölcsérgombát. Már alig várom, hogy egy jó kis tejszínes húsos ragut készítsek belőle 🙂

Aztán hazafele jövet Bene kiszúrt egy galagonyabokrot, eddig mindig csak elmentünk mellette, de most eszébe jutott, hogy kóstoljuk meg. Igaz én vagyok a biológus, de fogalmam sem volt, hogy ehető-e a galagonyabogyó. Bene ebben még nálam is biológusabb volt, mert állította, hogy ehető, mert ők az oviban ették. Zsuzsa nénitől (óvónénink) akartam először telefonos segítséget kérni, de úgy gondoltam vasárnap délelőtt csak nem zavarom ilyen ügyekkel, így hát az erdő közepén telefonon kigugliztuk gyorsan, hogy tényleg ehető, ennek egy kiskosár látta kárát, amit teleszedtünk bogyóval.

Szigorúan fejlesztési céllal 🙂 finom motorika és kéz-szem koordináció, Bonira ás Benére bíztam a bogyók válogatását és mosását. Krumplinyomóval szétmaceráltam a bogyókat felöntöttem vízzel adtam hozzá cukrot és szépen elkezdtük forralni a masszát.

Mikor eléggé besűrűsödött egy tésztaszűrőn átpasszíroztam és a maradékot még egyszer felöntöttem egy kevés vízzel, így próbáltam még a maradék gyümölcsöt is lekvárrá alakítani, aztán hozzáadtam egy narancs kifacsart levét és már kész is a lekvár. Csodálatos sötétnarancs színe lett, és semmihez nem hasonlítható íze. Talán a galagonyára hasonlít egy picit:)

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.
Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.
Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.