Ezt a cikket nem én írtam. Itt található az eredeti teljes változat:
De ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni.
Mi történik a baba testével hordozás közben?
Egy ma már idejét múlt elképzelés szerint a babáknak az tesz jót, ha vízszintes kemény felületre fektetik őket, hogy „szép egyenes” legyen a gerincük. Ma már tudjuk, hogy a gerinc sohasem egyenes, sem újszülött-, sem felnőttkorban, és azt is tudjuk, hogy a baba gerincének az tesz a legjobbat, ha megtámasztjuk a számára megfelelő, fiziológiás helyzetben. Az ortopédiailag megfelelő hordozóeszközök a baba gerincét függőlegesen, a természetes ívét megtartva támasztják meg. Persze a csecsemők izomzata még nem elég fejlett ahhoz, hogy részt vegyen ebben a tartásban, ezért a jó hordozóeszközök helyes alkalmazása során a még gyenge izmok feladatát maga a hordozóeszköz veszi át. Így a baba – sok téves elképzeléssel szemben – nem ül a hordozóban, hanem pontról pontra megtámasztott, domború ívű gerinccel hozzásimul a hordozó személy testéhez. Sokszor találkozunk azzal a félelemmel, hogy a hordozás árt a baba gerincének. Ma már rendelkezésünkre állnak olyan kutatások, amelyek számadatokkal bizonyítják, hogy a hordozott gyermekek nem küzdenek gyakrabban gerincproblémákkal, mint a nem hordozottak.
A gerinchez hasonlóan a csípő fejlődésének is a fiziológiás helyzet megtartása kedvez leginkább. Ezért ajánlják a hordozási szakértők, hogy a baba olyan hordozóban legyen, ami térdhajlattól térdhajlatig alátámasztja, így megvalósulhat a terpesztartás térdben behajlított lábakkal. Érdemes ezen a ponton megemlíteni a csípőfejlődési rendellenességeket. Ha egy újszülött a „szokásosnál” is éretlenebb csípővel születik (pl. csípődiszplázia esetében), akkor fennáll a veszély, hogy a combcsont kórosan helyezkedik el az ízületi vápában, vagy akár el is hagyja azt. Az ilyen jellegű elváltozásokra a csípőszűrés elterjedéséig sokszor csak a járás megindulásakor derült fény. Jelenleg a csípőfejlődési rendellenességek „klasszikus” terápiája a terpeszpelenka (amennyiben a rendellenességhez túl feszes izomzat társul) vagy a kengyel (ha a rendellenesség mellett petyhüdt izomzat, hipotónia figyelhető meg). Mindkettő célja az, hogy megtartsák a csípőízületet a Büschelberger által leírt pózban. Ezek az eszközök azonban jelentősen megnehezítik a családok mindennapjait, a szülő-gyermek kapcsolat természetes megélését. Számítások szerint azonban a fent bemutatott terpesztartás egy sokkal testhezállóbb módszerrel is kivitelezhető: a csípőnhordozás során ugyanis a babák terpesze kb. 90 fokos, a szorosan megkötött hordozókendő pedig alkalmas mind a túl feszes, mind a túl laza izomzattal körülvett csontokat ortopédiailag helyes pozícióban rögzíteni. A terápia hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a természeti népeknél a csípőfejlődési rendellenességek szűréssel kimutatható változatai eltűnnek, meggyógyulnak.
A csontrendszer mellett az izomzatra is jótékony hatással van a hordozás. Az izomtónus optimális igénybevétele, az izmok finom, de szinte állandó mozgása gyengéden edzi a babát, aki így jó eséllyel hamarabb meg tudja tartani a fejét, majd a törzsét.
A mozgás nem csak magukra az izmokra hat, hanem az egész idegrendszerre. A hordozó személy folyamatos mozgása (legyen szó monoton, ritmusos mozgásokról vagy hirtelen, nagy mozdulatokról) optimális ingerkörnyezetet biztosít a mozgásfejlődésért felelős agyi területek számára, így nem ritkán áll elő az, hogy a hordozott babáknak hamarabb indul meg a mozgásfejlődésük, de legalábbis jóval harmonikusabban, mint nem hordozott társaiknak. Az idegrendszer azonban nem csak a mozgás által juthat extra előnyökhöz, hanem attól a helyzettől, amit maga a hordozás biztosít. A hordozott babák függőlegesen, a felnőttekkel közel azonos magasságból szemlélhetik a világot. Környezetük gazdagon látja el ingerekkel érzékszerveiket anélkül, hogy túlzottan igénybe venné azokat, illetve a fejlődő agyat, így az idegsejtek között sűrű kapcsolati hálózat alakulhat ki.
A sort még sokáig lehetne folytatni, ha még alaposabban beleásnánk magunkat a biológia ma rendelkezésre álló bőséges ismeretanyagába, és ki tudja, hány olyan tényező van még, amiről még csak sejtéseink sincsenek… De ezt a néhány pontot összegyűjtve is azt látjuk, hogy az újszülött mind felépítésében, mind viselkedésében is magában hordozza annak a jelét, hogy ahogy őseit is hordozták, úgy ő is ezt várja szüleitől. Ahogy a hordozás végtelenségig sorolható (élettani) „ajándékai” is mind arra engednek következtetni, hogy ez a gyermekeinkről való gondoskodás általunk ismert legoptimálisabb módja.