doctorhousewife

Bonifác

Legfrissebb családtagunk, drága pici Bonifácunk, vagy ahogy Bene nevezi Bonijó, első névnapját ünnepeljük ezen a pénteken. A Bonifác latin eredetű név a homo boni fatio, azaz a jó sors embere, jó sorsot ígérő kifejezésből származik. A hagyomány szerint a Krisztus utáni 3-4. században élt három szentéletű férfi, akik azért fagytak halálra, mert ruháikat a szegényeknek adták.

Egyes kutatók a fagyosszenteket magyar szenteknek nevezik. A magyar néphit számos legendát ismer a három férfiról:
– Pongrác kánikulában, a subájában megfagyott,
– Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt,
– Bonifácot pedig agyoncsípték a szúnyogok.
Emiatt ők ránk haragszanak, bosszút esküdtek ellenünk, és évről évre visszajárnak, hogy tönkretegyék a termést. Fagyot ráznak, letarolják a veteményt, megdermesztik a földet, sok fájdalmat okozva ezzel az embereknek. Egyes vidékeken viszont úgy vélik, hogy e rosszindulatú szentek jóságosak is tudnak lenni, ugyanis ha kisüt a nap, bő termést hoznak a szőlősgazdáknak.
Ezeken a napokon visszatér a hideg, hajnalra megdermednek a fák, reszketnek a virágok. Egyszóval a fagyosszentek – a kertek rémei. Tudományos magyarázata a jelenségnek az lehet, hogy május elején a sarkvidéki hideg légtömegek betörnek a Kárpát-medencébe.
Ez az oka a hirtelen jött hidegnek.
 
"Sok bort hoz ám a három ác,
Pongrác, Szervác, Bonifác,
ha felhőt egyiken se látsz!"
 
"Szervác, Pongrác, Bonifác, megharagszik, fagyot ráz!"
 
"Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász!"
 
"Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyos szentök, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kendtök!"
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ady Endre: Fagyosszentek 
Be kén’ jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot…
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család…
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt…
Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
— Melyről már túl sok a dalom –
S pár perc és rebbent szerteszét…
Riporterünk is visszatért,
— Nos, tartottak künn térzenét?
— Igen — szólt kurtán, fagyosan.
— A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita…

 

Boldog névnapot pici Bonikánknak és az ország többi Bonifácának is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!