Elmentem ma vásárolni. A fiúk nem akartak jönni, gondolták jó móka lesz anya nélkül egy röpke órát eltölteni. Még be sem értem a boltba csörgött a telefon. Apa mindenféle sürgetés nélkül 🙂 azt akarta elújságolni, hogy Bene levetkőzött (lábat akart áztatni, aminek a vége az lett, hogy meztelenül fürdött a nappali közepén egy lavórban) és nem akar felöltözni, Bonikának pedig az egész ruhája átázott a pisitől és be is kakált. Mivel nem vettem fel a telefont, minderről csak utólag értesültem (szerencsére). Ez azonban csak hab volt a tortán. Hazaérve már a kocsiból láttam, hogy a család már nagyon vár… Paja kezében Bonika és Bene az ablakban állt, hevesen integetve. Benn az összes játék kipakolva a szobában, matrac rádobva a kupi közepére, természetesen lepisilve. Ahogy beléptem az ajtón Paja rögtön a kezembe nyomta Bonit, hogy sír. Bene már a cipőket kóstolgatta, olyan éhes volt (krumplipürét még előtte elkészítettem, pörkölt alatt csak el kellett volna zárni a platnit). A fiúknak bokros teendőik miatt nem volt idejük tányért elővenni és enni. Végül Paja nagy büszkén közölte, hogy ő mekkora hős, hogy 65 percig sikerült életben tartania a gyerekeket anya nélkül.